Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#magyar katonák

Lengyel Tibor Itthon

Két, Koszovóban megsérült magyar KFOR-katonának is amputálni kellett a lábát

Nemcsak a hivatalosan közölt egy, hanem két, Koszovóban megsérült magyar KFOR-katona lábát is amputálni kellett – értesült a hvg.hu. Egyiküknél ráadásul felmerült, hogy ehhez a beavatkozáshoz egy késlekedés vezethetett. A műhiba-gyanú nyomán indult vizsgálatról senki nem közöl semmit, ahogy arról sem tudni, mire jutott az ilyenkor kötelező ténymegállapító helyszíni vizsgálat.

Németh András Világ

A magyar külügy zavarodottan keresi a felelőst, de a szerbeket meg sem említi

A NATO csapatokat küldhet Koszovóba, hogy megerősítse a 2008-ban függetlenné vált egykori dél-szerbiai tartományban állomásozó KFOR-erőket. A döntés az után született, hogy hétfőn véres összecsapások robbantak ki a békefenntartók és a szerbek között, akik amiatt tiltakoztak, hogy az albán nemzetiségű polgármesterek el akarták foglalni hivatalukat a többségében szerbek lakta észak-koszovói városokban, Zubin Potokban, Zvecsanban, illetve Leposzavicsban. Közben a szerb hadsereg felsorakozott a szerb-koszovói határra, s Belgrádban közölték, nem hagyják magukra a Koszovóban élő szerbeket.

1 2 3 4 5
Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

Most már egyértelmű: 10 éven belül teljesen bezáródhat az ózonlyuk az Antarktisz felett

Most már egyértelmű: 10 éven belül teljesen bezáródhat az ózonlyuk az Antarktisz felett

Telex: Hazaküldené a magyar katonákat Bosznia-Hercegovina

Telex: Hazaküldené a magyar katonákat Bosznia-Hercegovina

„FUCK NER” feliratú pólóban jelent meg a forgatókönyvíró a 16 milliárdos állami támogatással készült Hunyadi díszbemutatóján

„FUCK NER” feliratú pólóban jelent meg a forgatókönyvíró a 16 milliárdos állami támogatással készült Hunyadi díszbemutatóján

Schmidt Máriának vagy takargatnivalója van, vagy gumicsontot dobott Lánczi Tamásnak, aki visszahozza

Schmidt Máriának vagy takargatnivalója van, vagy gumicsontot dobott Lánczi Tamásnak, aki visszahozza

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

Bocs, mégis lesznek náluk fegyverek – miért küldenek 78 magyar TEK-est Bosznia-Hercegovinába?

Bocs, mégis lesznek náluk fegyverek – miért küldenek 78 magyar TEK-est Bosznia-Hercegovinába?

A Trump-adminisztráció célba vette Irán olajkereskedelmét, tankerek feltartóztatására készülnek

A Trump-adminisztráció célba vette Irán olajkereskedelmét, tankerek feltartóztatására készülnek

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

A címlapról ajánljuk